"Különös" találkozás egy "különös" helyen...

2. fejezet

Nem is gondolnánk mennyi ember képtelen lélekben felnőni. Képtelenek a továbblépésre. Képtelenek rá, mert mindig, minden egyes alkalommal, rossz döntéseknél újra akarják kezdeni. Mindenkinek jár egy esély, de ha ezt minden egyes alkalommal az élettől várjuk az már nem teljesen tiszta… Minden embernek jár egy esély. Mindenkinek, mert mindenki emberből van. Gyarló az ember. De ha valaki megtalálja azt a bizonyos valamit, amit egyesek megbocsájtásnak hívnak vagy éppen második esélynek akkor talán képes lesz arra bizonyos valamire amit sokféleképpen hívunk: felnőttség, életünk második szakasza, bölcsesség… Hosszú folyamat. De a második félidő kezdetekor ámulva nézhetünk le a hegyről a világ azon kis szegletére, amit mi alkottunk, „a mi kis világunkra”. De ne sokáig nézelődj Kedves Olvasó, a második félidő még csak most kezdődik!

   Az ágyon feküdtem és gondolkodtam. Nincs is annál jobb mint, egy szállodai szobában, a sötétben nézni a nyitott ablakon beszűrődő hajnali fényeket. Hallani az ablak előtt elszáguldó reggeli kocsikat, egy macskát ahogy földet és az ereszcsatornán megkapaszkodva és a besurranó korunkbeli fiatalokat a tetőn mászva… Szeretem a hajnalt. Szeretem hallgatni, ahogy a kinti zajok kezdenek a csend hangjaivá válni. Eggyé válnak azzal a valamivel amit a süketek „síri csendnek” neveznek, és mint ahogy ők sohasem hallják ezeket, én sem fogom többé ugyanitt, ugyanígy élvezni…

Szeretem a hajnalt. Valahogy megnyugtat.

Hirtelen felriadtam. Kate megfordult az ágyon és szájon vágott. Na jó, ebből már nem lesz alvás. Így inkább felkeltem. A díszített macskás fali óra fél nyolcat mutatott. Leszóltam a portára hogy hozzanak fel négy csésze forró kávét és bementem a fürdőbe. Micsoda felfordulás! Tegnap este fél kettőre értünk haza csak ledobáltuk a drága és elegáns esélyi ruháinkat és bedőltünk az ágyba. Nagyon jól éreztük magunkat. Ha, leszámítjuk azt hogy (mint később kiderült) Tomas és a barátai is a közelünkben ültek…

Megnyitottam a vízcsapot. Fájt a fejem, úgyhogy jólesett percekig állni és érezni ahogy patakokban folyik végig rajtam a víz. Megijedtem amikor megszólalt az a fránya csengő. Biztos itt van a reggeli. De nem baj, legalább valami kiugrasztja  a többieket is az ágyból.

-Kate, Suz…! Fürdök! Nyissátok ki, szerintem a reggeli lesz az…-kiabáltam ki a zuhany alól. Dühös morgást és tarappolás hallatszott…

Köntöst vettem fel és kimentem a fürdőből és láttam hogy még nagyban fetrengenek…

-Jó reggelt HÉTALVÓK! Lemegyek és leviszem a szálloda tisztítójába a ruhákat. Max 15 perc és jövök jó? Na, addig is kezdjetek el enni nélkülem…

Kate a fejére szorított a párnát, de Suz küldött egy fáradt mosolyt felém. Ugyhogy, elindultam. A lift a közelben volt és a mosoda a pincében volt. Egyébként csak azért mertem lemenni köntösben(alattam semmi ruha) az alagsorba, mert egy: reggel volt és kettő: sokan inkább levitetik, vagy kirakják a szoba elé a szennyest hogy a szobalányok elvihessék. Ígyhát, ezzel a gondolattal indultam el, mondván hogy „senkivel nem találkozom…”. Megjegyezem rossz sejtéssel!

Nem volt itt senki a szobalányok már rég a szobákat takarították. Így gondoltam kiszolgálom magam.

Bedobáltam a ruhákat a mosógépbe. Egy kis por egy kis ilyen meg olyan… Közben pedig jól eldudorásztam. És amikor meghallottam, hogy milyen jó a hangzása a „szobának” elkezdtem hangosan azzal szórakoztatni magam hogy elváltoztatom a hangom mint egy kacsa, kisegér vagy éppen beteg tehén „múúúúú”-ogása . Nagyon vicces volt és a mosás végén még táncoltam is hozzá. De amikor hirtelen  pörögtem egyet, megpillantottam valakit az ajtóban. Amikor újra megfordultam, akkor már láttam, hogy ez nem akárki. Egy barna hajú, zöld szemű fiú állt alsógatyában, az ajtófélfának dőlve és nevetett. Nem más állt előttem mint, a bárban „megismert” Tomas Fox.