Tökéletes időzítés*.*

3.fejezet 

„Hangosbemondót” csinált a kezéből és hadarta:

-Köszönjük szépen a kellemes bemutatót, eme szép ruhájú hölgynek –mondta fennhangon –De, -és ezzel a lendülettel letette a kezeit –ha szabad, kimosnám a ruháimat.

-Oh, ja persze.. hát… csak tessék… én, nem akarlak semmiben sem akadályozni… -és már éreztem is hogy kezdek olyan piros lenni, mint egy cékla –mosolygott rám és közbe bedobálta a cuccokat a mosógépbe. Úgy tűnik ő is megvárja a mosás végét, mert leült a mosógépek melletti padra.

Olyan öt perc után, mikor már kezdtem úgy érezni ,hogy kezd enyhülni  a légkör, gondoltam, akkor hát csevegjünk egy kicsit:

-És amúgy mit keresel itt? –kezdtem én, a párbeszédet.

-Ö…  A nagybácsikámmal jöttem meg egy pár haverommal a tegnap esti előadásra… Itt a közelben és mivel már nem akartunk hazavezetni, gondoltuk akkor megszállunk itt… -felelte ő, majd a távolba meredt mintha holmi csekély kis valami után kutatna „odabenn”, majd megszólalt- Ööö… Bocsi, de ismerlek én valahonnan? Csakmert, olyan ismerős a hangod… Nomeg, ezeket a szemeket nem egyhamar felejti el az ember… -motyogta el a végét.

óh, hát persze, nem tudhatja ki vagyok. Hiszen tegnap este a szőke paróka volt rajtam… meg eléggé ki voltam sminkelve.

-Mmm… Hát, akkor had mutatkozzam be még egyszer… -mondtam kicsit szégyenkezve és már éreztem is, hogy kezdek pirulni- a nevem Lucy Villon. És… öö… tegnap talákoztunk , a… Le Scottban…

Még egyszer a  szemembe nézett, és az arcán felcsillanta a felismerés.

-Ó, hát persze de… hogyan… lehet az, hogy… Ja, már értem! –bólintott –Paróka! –majd elmosolyodott és folyatta- De, valahogy a tegnapi ruha jobban nézett ki! Bár, ahogy elnézem… Ez sem olyan rossz. –mosolyodott el megint, rám nézve.

-Héj, kikérem magamnak! A pingvines köntös SOHASEM fog kimenni a divatból- nevettem vele- Amúgy meg, te mondod ? Akin még egy póló sincsen?

-Oh, hát ne haragudj, de nem készültem találkozni ma reggel senkivel… De, kérlek ne érts félre… nem azt  mondom hogy nem örülök a találkának csak…

-Mind egy ebből már úgysem vágod ki magad! -nevettem.

Együtt nevettünk mind a ketten. Felszabadultan, és ez fanatasztikus érzés volt. És megint szólt:

-Ma, valahogy jobb a kedved mint tegnap volt…

-Őö… hát, igen –mondtam kicsit szégyenkezve, mert beismerem tegnap tényleg nagyon rosszúl viselkedtem vele a bárban –tegnap egy kicsit feszült voltam(motyogtam az orrom alatt).

-Sebaj,felejtsük el!  És amúgy milyen filmeket szeretsz? –kérdezte hirtelen, ezzel megtörve a csendet.

-Őm, igazából nálam ez hangulatfüggő… Amikor egy nagyon akarok röhögni akkor vígjátékot beteszünk a barátnőimmel… Jaj, te láttad már azt a filmet…

Kimosott már mind a két mosógép és mi még fél óráig beszéltünk. Mindez persze egy röpke pillanatnak tünt és a végére már én is kicsit megnyugodtam és vele együtt röhögtem, hogy milyen röhelyesen is nézünk ki így „pőre pucér popóval”.

***

Végül én törtem meg ennek a jó beszélgetésnek a varázsát:

-Őm … ne haragud, de én szerintem még egy hétig beszélgetnék veled itt pizsamában, ruhákkal a kezemben de… Mennem kell! A barátnőim már biztos aggódnak és még ki is kell jelentkeznünk…

-Héj, ne szabadkozz! Én kérek elnézés, amiért feltartottalak… -szólt és már ő is kezdett készülődni- De azért, ha szabad akkor felkísérnélek a szóbádig, ahogy így elnézlek, azt hiszem kell melléd valaki mire odaérsz a szobádig!-majd végigmért immár századjár ma reggel és megint együtt nevettünk.

-Örömmel. Már mehetünk is! –majd elindúltunk a lépcsőket róni, nagy lagymatagon.

    Felértünk és már éppen be akartam menni a szobába amikor, megfogta a karom:

-Szívesen elbeszélgetnék veled még a közeljövőben, ha neked is lenne kedved. Mit gondolsz van kedved elmenni egy olyan faragatlan, bunkóval, aki leöntött téged és utána a bocsánatkérésedet akarta, egy randira? –villanatotta ellő megint csábos mosolyát.

-Hát… még meggondolom! –majd röhögtem egyet, mert láttam a szemében, hogy azon agyal, de nagyon, hogy már megint mit rontott el- Hát, persze te bolold, elmegyek veled…

-Óh, mostmár bolon id vagyok? –adta a pókerarcot, majd ő is nevetett velem.

-Akkor megadom a te…-mondtam volna tovább de a hátam mögötti hang előbb közbeszólt.

*Jajj, istenem ezt pont most kellett!!!!?*

 –Hogy mit adsz meg? -mondta kicsit emeltebb hangon a szokott nál a nagyi, a hátam mögül.